Cédrusfák átültetése

Ezek a fák az utolsók abból az ötszáz libanoni cédrusból, amelyet 1985-ben kaptunk a török Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti osztálytól. Felét  nyomban egy faiskolának adtuk további terjesztésre, másik részét családunk nevelte pilisszentiváni telkén.

1999-ben kerültek Budakeszire az alapítványunkhoz, innen a Fővárosi Kertészeti Vállalat kapott a fából (pár ebből a Gellért hegy déli oldalán nő az alsó játszótér felett, és a „korsós táblában”).  A fák lassan, csaknem mind elkerültek végső helyükre - így az ELTE Múzeum körúti Gólyavárához, több fa Pannonhalmára, a Nyírjesi Arborétumba, Malomvölgyi Arborétumba, Székesfehérváron közterületre.

A megmaradt fákat egy elgondolt „nagyszerű projekthez” tartogattuk, de annak csak nem akart eljönni az ideje, váratott magára. Közben pedig a fák gyökerei lassan kisurrantak a nagy konténerekből, – amelyek még valóságos óriásnak számítottak 10 évvel ezelőtt, de „apró vödrökké” változtak a 8-10 méteres, alapjuknál 15-18 cm átmerőjű fák alatt. Elérkezett hát a végleges hely előtti utolsó átültetés ideje...

Daru feltétes kis teherkocsi pontosan érkezett. Megemeltük a fákat - biz „óriáskígyók” tekeregtek és tűntek el az agrofólia alatt... A megemelt fákról lefűrészeltük a konténereket, a daruval óvatosan a teherkocsira fektettük a fákat, és egy árnyas, könnyen elérhető helyre szállítottuk, ahol már álltak a földréteggel megalapozott 200 literes óriás konténerek.

Áprilist írtunk akkor, most július vége van: a fák tűiből valamenyi lehullt, de hamarosan megjelent az ezévi új örv a törpe-vesszőkön. Most már rá sem lehet ismerni a fákra – koronájuk valósággal megújult; azóta 3 fa már Pécsre került, 5 fa pedig várja vegleges helyét...

Dr. Debreczy Zsolt

Fotó: Dr. Debreczy Zsolt, Kálmán Ibolya

Kapcsolódó linkek:
Cedrus deodara 'Pendula' (Csüngő himalájai cédrus)
Cedrus libani (Libanoni cédrus)
Facebook