Bogyós pálmaliliom (Yucca baccata)

A jukkák egyik legérdekesebb, egészen különálló faja a húsos, vaskos levelű bogyós pálmaliliom. A mexikói határ, a Rio Grande folyótól északra eső és a dél-arizónai félsivatagi, magastörzsű, fel nem nyíló húsos termésű („Sarcocarpae”) pálmaliliomokat a bogyós pálmaliliom (Yucca baccata) váltja fel északon, Nyugat-Texastól California keleti határáig.

Hatalmas, 1500 km széles elterjedési területén, és szűkebb termőhelye szerint is nagyon változatos faj. Új-Mexikóban, a Belen fölötti hegyekben, 2500 méteres magasságban, a boróka- és diófenyő övben (Juniperus deppeanaval, Juniperus monosperma-val, Juniperus scopulorum-mal és Pinus edulis-sal, Pinus ponderosa-val) fordul elő. Itt széles, lapos, húsos, kissé élbehajlott levelű, legtöbbször alacsony törzsű és hirtelen kiszélesedő, vastag tövű. Néhány száz kilométerrel nyugatra, a Grant közeli lávaföldeken keskeny, húsos, csaknem hengeres levelű, kékesszürke, és alig emelkedik a talaj fölé. Mindkét forma leveleinek széle felkunkorodó, erős, csaknem fás rostú.

A délnyugat új-mexikói és a csatlakozó arizonai területeken a törzses, esetenként elágazó, 1-1,8 m magas Yucca baccata var. brevifolia él. Levelei szélén a rostok finoman fonalasak. Önálló fajként, arizonai jukka (Yucca arizonica) néven is leírták. Az elterjedési terület nyugati részén, Arizona Moháve-sivataggal határos területein a Yucca baccata var. vespertina ismert. E változat levele csaknem kékesszürke, törzse elágazó, alacsony.

A bogyós, vagy helyi néven banán pálmaliliom (Bananas yucca) legérdekesebb sajátossága a húsos-leves (elhúsosodott) toktermés. Nagy súlyától a termésszár a virágzás után röviden lehajlik. A termések a levelekre, vagy a földre fekszenek, s ott érnek meg sárgászöldre, majd vörös-barnára színeződve. Az indián őslakosság e termést gyűjtötte, nyersen, vagy tűzön megpirítva fogyasztotta édes húsát. Az érett termés száraz helyen megaszalódik, megszárad, szivacsos vastag bőre megpuhítva ismét fogyasztható lesz.

A virág lepellevelei is húsosak, a dús virágú bugák a levélrózsa, vagy az alacsony törzsön szétterülő üstök levelei között nyílnak, kissé a levelek fölé nyúlnak.

Ambrózy-migazzi István a Kertészeti szemlében közölt cikkében (Szabadföldi Yuccác) a Yucca elata és Yucca angustissima társaságában már 1931-ben ismertette a bogyós pálmaliliomot. A Yucca baccata Torrey alacsony, földön elterülő faj, mely észak felé Kolorádóig és Délnyugat-Nevadáig terjed. Arizonában a San Francisco Mountainsban Pinus ponderosa társaságában 3500 m magasságig emelkedik. A. Purpus a Möllers Deutsche Gartenzeitung 1913. évjáratában tárgyalja. Darmstadtban a hidegtől sohasem szenvedett, 1875-ben kitartotta a telet Szentpétervárott.

Az 1973-as gyűjtésből az Elden-hegy 3000 m magasságából hozott növények nem élték túl a szállítást. Az 1978-ban kapott magküldeményből viszont homoki kertben mára 70 cm átmérőjű gyönyörű növények fejlődtek, noha magonc koruktól a szabadban éltek. Az 1979-80-as hirtelen fagyokat és az 1984-85-ös hidegeket (mínusz 24 fok Pestlőrincen) a legkisebb változás nélkül viselték el, s ugyanez mondható el az 1983-ban behozott Manzanos-hegységi (Új-Mexikó) termetes import növényekről is, miközben a mellette levő fonalas pálmaliliom lombja több helyen is fagyfoltos lett.

E rendkívül érdekes növény a száraz, vízáteresztő területeken, a délies lejtőkön, szikla- és kőkertekben teljesen télálló. A pangó vizű, víztartó talajokon télen csak fóliával védve nevelhető fel.

Dr. Debreczy Zsolt

Fotó: Dr. Debreczy Zsolt - Dr. Rácz István
Kapcsolódó cikk: A kaukázusi illatcserje (Osmanthus decorus)